car

Továbbra is hódít a retró!

A ’60-as évek bútoraival berendezett otthon, autóroncsokból dizájnos bútorok a lakásba… mi ez, ha nem a retródivat, vagyis az 1960-as, 1970-es évek újragondolása?

Ki ne látott volna már az 1980-as években kiszuperált buszból épített melléképületet vagy villamosból hétvégi házikót? Abban az időben ezek nem voltak ritka látványosságok, hiszen abban az időben még nem a mindent eldobó fogyasztói társadalomban éltünk, hanem az emberek igyekeztek mindent újrahasznosítani, amit lehetett. Akkoriban jóval kevesebb tárgy között éltünk, így a tárgyak értékesebbek, és – valljuk be – időtállóbbak is voltak.

car2Ma az autók és autóalkatrészek újrahasznosítása bútorként egy magasabb minőséget képvisel, így születnek félbevágott autókból ágyak, kanapék, olyan minőségben, hogy azok a legmagasabb minőséget képviselő szállodákban is megállják a helyüket! Igazi dizájnbútorok ezek, melyek már nem csak a szállodákban vagy éttermekben csodálhatók meg, hanem egyre inkább kezdenek beszivárogni a lakásokba is. Az Amerikából induló retróőrület így egész iparággá fejlődött az utóbbi néhány évben, és már nem csak a tengerentúlon, hanem Európában, és hazánkban is egyre nagyobb teret hódít. Mivel népszerűsége egyre nagyobb, ezért az árak is az egekben mozognak egy-egy egyedi darab esetében. Aki érez magában késztetést és elhivatottságot, valamint némi kézügyességet, az maga is nekiláthat egy-egy ilyen bútordarab elkészítésének, hiszen alapanyagot bármelyik bontóban vagy autóalkatrész webáruházban is találhat.

Míg korábban az újrahasznosítás és a szükségmegoldások domináltak az autók és alkatrészeik bútorként vagy egyéb „lakberendezési” elemként történő felhasználásánál, addig ma már a minél különlegesebb dizájn, az egyediség elérése a cél. Az ötlet pedig egy autóbontótól származik, aki egyszerűen csak meg akart menteni az utókornak egy már majdnem teljesen szétrozsdásodott Cadillac-et, csak nem tudta, hogyan. Felesége tanácsára fél év alatt, a szabadidejében alakította át kanapévá, és ez később a szenvedélyévé vált. Olyannyira, hogy amikor egy üzletember meglátta a merőben új bútorokat a nappalijában, rögtön rábeszélte, hogy indítsanak közös vállalkozást. Azóta Amerikában új divat hódít: mégpedig a régi autókból átalakított kanapéké, és minél különlegesebb autóból készül, annál nagyobb a sikere. Persze a lehetőségek korlátozottak, hiszen egyre kevesebb ilyen egyedi, kuriózumnak számító autóra bukkanni, így előfordul az is, hogy utánzatok készülnek, olcsó, üvegszálas anyagokból, melyek persze nem olyan kelendőek és népszerűek, mint eredeti társaik.car-furniture

A bútorkészítők gyakran kerülnek összetűzésbe azokkal, akik ezeket a régi autókat szívesebben újítanák fel, mint hogy szétszabdalják őket bútoroknak, ám tudvalévő, hogy mire egy autóból bútor lesz, az igen sok munkával jár, ugyanúgy, mintha az autót szeretnék eredeti állapotára felújítani. Nem csak szétszabdalni kell ugyanis ezeket a roncsokat, hanem minden apró karosszériahibát ki kell javítaniuk. Az autóbútorok ára egymillió forintnak megfelelő összegről indul, minél igényesebb a megrendelő, annál könnyebb feltornázni ezt az árat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.