karácsonyi ajándékozás

Hogy a karácsonyi ajándékozás ne a fogyasztásról szóljon

Közeledik a karácson, és ilyenkor mindig óriási dilemmát jelent a környezettudatos ember számára, hogy hogyan élje meg az ünnepeket úgy, hogy az ne sértse meg a család elvárásait, de ne is a fogyasztásról szóljon. A választás nem könnyű, ez az írás ebben szeretne egy kis segítséget nyújtani.

A fenyőfa kérdése

Az első a karácsonyfa kérdése. Sok zöld ember szemében szálka a kivágott fa, hiszen egy élő növényt vágunk ki, csak azért, hogy két hét után kilökjük az udvar sarkába. Nincs jól ez így. Másrészt a régi karácsonyok hangulatának alapját a fa adja meg. A fenyő illata, a fények. Ha a család többi tagja nem elvakult zöld, akkor komoly háborúság törhet ki a karácsonyfa körül.

Hogy mi a helyes ilyenkor? Én azt hiszem, ez az a terület ahol engedhetünk. Számtalan tanulmány mutatta már ki, hogy a műfenyő környezeti szempontból nem jobb választás, mint az élő fenyő. Ráadásul idehaza sok családi vállalkozás él meg abból, hogy karácsonyra kis fenyőfákat nevel. A fenyő tehát nem érkezik messziről, és eleve azért ültették, hogy karácsonyfa legyen belőle.

Túl nagy ökológiai lábnyommal nem járt tehát egy élő fenyő beszerzése. Ráadásul, ha ügyesek vagyunk a fenyőt később visszajuttathatjuk a biológiai körforgásba. Zöld szívünk tehát kissé megnyugodhat és a családi béke is megmarad. Ráadásul szerzünk egy kis muníciót, hogy a fontosabb terepet, az ajándékok terén engedményt érjünk el a családtól.

Az ajándékozás kérdése

Az ajándékozás már sokkal fontosabb terület. A karácsony a cégek számára a fogyasztásról szól, sok terület ilyenkor realizálja bevételeinek 50-90%-át. Fontos tehát számukra, hogy minél többet vásároljunk. Hogyan kerülhetjük el, hogy mi is a fogyasztás csapdájába essünk?

Nos erre több recept is van. Az első, hogy készítsünk listát, már idejekorán. Ha októberben elkezdünk tervezni, akkor kikerülhetjük a karácsony előtti impulzusvásárlásokat.

Kérdezzük meg kinek mire lenne szüksége, és a gyermekek figyelmét próbáljuk meg felkelteni az értelmesebb játékok irányába. Egy görkorcsolya, vagy egy indiánsátor sokkal jobb ajándék lehet, mint az aktuális trendi játék, ami néhány nap után már senkit sem érdekel. Egy társasjáték is lehet jó döntés, hiszen összehozhatja a családot.

Ha ügyesek vagyunk és a család nyitott rá elkészíthetjük kézzel is ajándékainkat, vagy dönthetünk úgy is, hogy nem tárgyat, hanem élményt ajándékozunk szeretteinknek. Ilyen lehet egy színházbérlet, vagy egy tanfolyam is.

Arra azonban mindig ügyeljünk, hogy csak olyan ajándékot adjunk, ami nem sérti a másikat és egyezik az ajándékozott karácsonyképével. Ha ettől megpróbálunk eltérni, akkor azt célszerű előre egyeztetni, nehogy rossz hangulatban teljenek az ünnepek, egy túl extrém zöld kísérlet miatt.

Ha ügyesek vagyunk a karácson évről-évre zöldíthető és egyre fontosabb lesz az ünnep, az élmény és az összetartozás, és egyre kevésbé fontos a fogyasztás. De legyünk mértéktartóak és haladjunk óvatosabb léptekkel, így mindenki számára öröm lesz a haladás.

Read More

kids playing

Fajátékok világa

Ha gyermekünk van, vagy gyermeket várunk, akkor minden bizonnyal felmerül bennünk az a kérdés, hogy mely játékok a legjobbak a gyermekünk számára. A kérdés nem könnyű, hiszen ma a piacon rengeteg féle játék van, melyek között nehéz eligazodni, másrészt határt szabni a hozzánk áramló játékok hadának.

Játékok özöne

A születendő gyermekünknek mindenből a legjobbat szeretnénk választani, ezért ebben az időszakban minden információra ki vagyunk élezve, és persze saját magunknak is vannak elképzeléseink arról, hogy mi mindent szeretnénk meg- és átadni a gyermekünknek. Vannak, akik a mosható pelenkára esküsznek, míg mások az eldobhatót részesítik előnyben, sokan külön szobába teszik a kicsit, míg mások azt sem bánják, ha köztük alszik a nagyágyban, némelyek nem ragaszkodnak annyira a szoptatáshoz, míg mások csak anyatejjel táplálják a kicsit. Eltérőek vagyunk, és ez mind az elveinkben, mind a szokásainkban meglátszik. (tovább…)

Read More