pitypang lekvár

Itt a pitypangszezon, készíts ízletes és egészséges finomságokat belőle!

Fűben-fában orvosság, tartották eleink, s hogy ez mennyire igaz, azt a ma embere most kezdi újra felfedezni. Hiszen évtizedekig rá lettünk szokatva, hogy csak a mű, élelmiszeripar által előállított ételeket fogyasszuk, nagyanyáink tudásáról pedig szép lassan elfeledkeztünk. Pedig ők nem használtak gyógyszereket, egész életükben sokkal vitamindúsabban táplálkoztak, betegség esetén pedig szintén a füvekhez fordultak segítségért. Például a pitypanghoz.

A pitypangból készíthető ételek

Eleink leggyakrabban salátaként fogyasztották a pitypang levelét, míg a virágából ízletes szörpöt vagy lekvárt készítettek. Hatalmas előnye, hogy pénzt sem szükséges érte adni, bárhol szabadon gyűjthető, még a saját udvarunkban is megterem. Ha mi magunk gyűjtjük, azért legyünk körültekintőek: nem szerencsés gyűjteni autóút közvetlen közeléből (távolodjunk el legalább 2-300 méterre tőle), ahol pedig kutyát, cicát tartanak az udvarban, szintén csak óvatosan gyűjtsük (állati ürülékek maradványai, szőrök miatt). Természetesen a pitypangot is meg kell mosni felhasználás előtt, ennek ellenére jobb, ha tiszta helyről gyűjtjük.

pitypang3Pitypang lekvár készítése:

1 kg begyűjtött pitypang virágait (szirmait) leszedjük, 1 liternyi vízzel felöntjük, és kb. 30 dkg cukrot teszünk hozzá. Facsarjunk ki egy citrom levét, és adjuk hozzá (ezt helyettesíthetjük 1 tk citromsavval). Amikor felforrt, jó sűrűre főzzük, üvegekbe töltjük, szárazdunsztba tesszük, ott hagyjuk kihűlni.

 

Pitypangszörp elkészítése:

A pitypangból készült szörp teljesen hasonlóan készül, mint a lekvár, annyi különbséggel, hogy több vízzel hígabbra főzzük, és körülbelül dupla mennyiségű cukrot adunk hozzá.

pitypangsalátaPitypangból saláta:

A pitypang levelét bármilyen salátához felhasználhatjuk, készíthetünk belőle önmagában ecetes felöntőlével salátát, vagy vegyes salátához adni, aprítva.

 

 

A pitypang elnevezései

A pitypangot az egész világon ismerik, és a népi gyógyászat, népi konyha országszerte ismert kelléke, alapanyaga volt. Talán nincs másik növény, amelynek annyi elnevezése ismert, mint ennek a gyerekek körében is igen népszerű tavaszi növénynek, lássuk, mik ezek:

gyermekláncfű

pongyolapitypang

ebtej

kutyatej

pimpiparé

cikória

lámpavirág

láncfű

oroszlánfog

raponc

tejesfű

vadsaláta

vakulócsirke

békavirág

buborékfű

disznósaláta

eszterláncfű

pampula

pipevirág

sárvirág

zsibavirág

A pitypang élettani hatásai

pitypangA pitypang élettani hatásait tekintve is nagyszerű növény, fogyasszunk hát minél többet belőle, főleg ilyenkor tavasszal, amikor egyébként is rá vagyunk éhezve a tavaszias, zsenge, zöld ízekre!

Mivel levelei kesernyés ízűek, ezért jótékony hatással vannak a máj és az epe működésére, és kedvező hatással bír a vese és az ízületi problémák megelőzésére. Teája vízhajtó hatású, éppen ezért kedvelt a tavaszi méregtelenítések során.

Étvágyfokozó, epe- és hashajtó hatású, csökkenti a vér koleszterinszintjét, javasolt bőrproblémák ellen is.

Gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban: sok A-vitamint, emellett D-, C-, B-vitaminokat, vasat, magnéziumot, mangánt, cinket és szilíciumot is tartalmaz.

Egyes kutatások szerint jótékony hatással van a rákos sejtek elpusztításában is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.