vízivás

A deutériummentes vizekről – igyuk, vagy ne igyuk?

Vannak, akik a palackozott (ásvány)vízre esküsznek, mások a forrásvizet isszák nap, mint nap, megint mások pedig a nyakukat mernék arra tenni, hogy a csapvíz a lehető legjobb fogyasztási célra – költséghatékony, és bárhol elérhető. De mi a helyzet azokkal a speciális vizekkel, amiket nem emelhetünk le bármikor a polcról, vagy engedhetünk bele a poharunkba egyenesen a csapból?

Bár csak az utóbbi években vált népszerűvé a deutériummentes víz fogyasztása, kevesen tudják, hogy története egészen az 1930-as évekig nyúlik vissza. Ekkor ugyanis Harold C. Urey felfedezte a nehézhidrogént – azaz a deutériumot (2H) –, mely munkájáért kémiai Nobel-díjat kapott. Kutatása és eredményei megalapozták a mai kísérleteket – és ezáltal persze a ma kapható deutériummentes vizek forgalmazását is.

A deutériumos víz – vagy nehézvíz – molekulái úgy állnak össze, hogy a vízmolekulában a hidrogénatom egyszerűen „kicserélődik” deutériumra. Azért lehetséges ez, mert a nehézhidrogén atomja nagyon hasonlóan viselkedik természetes környezetében, mint a közönséges hidrogénatom, így jöhet létre a nehézvíz. Bár 6500 hidrogénatomra mindössze egy ilyen atom jut, ezért kifejezetten nem mérgező – egyes kutatások szerint azonban nem is előnyös a rendszeres és nagy mennyiségű fogyasztása az emberi szervezetre nézve.

Bár számos érv szól a deutériummentes – vagy valójában inkább -csökkentett – vizek fogyasztása mellett és ellen is, a legtöbb szakember egyetért abban, hogy kifejezetten nem káros az egészségre – az sem, ha kúraszerű fogyasztásába kezdünk, de az sem, ha maradunk a jól megszokott folyadékbevitelünknél. Igazán érdekes akkor lehet ez, ha valamilyen egészségügyi probléma áll fenn.

Leginkább a daganatos betegségek kialakulásával – és persze azok megakadályozásával – hozzák kapcsolatba a deutérium-csökkentett vizek alkalmazását. Bizonyos kutatások és kísérletek ugyanis azt igazolják, hogy e víz fogyasztása akár pozitívan is befolyásolhatja a rákban szenvedő betegek állapotát, illetve lassíthatja, akár meg is állíthatja a daganatok növekedését és az áttétek képződését is. Az eredmények szerint akkor fejti ki a deutérium-csökkentett víz pozitív hatását, ha kizárólag ezt fogyasztjuk: magyarán a test teljes vízkészlete lecserélődik a kúra során fogyasztott vízre.

Egyértelmű, hogy az egészségnél nincs értékesebb dolog. De mennyibe kerül, ha deutérium-csökkentett vízkúrára fogjuk magunkat?

Deutérium-csökkentett vizet előállítani elég költséges és összetett folyamat. Jelenleg négy fajtája szerezhető be egyes gyógyszertárakban és gyógynövényboltokban, melyeknek más és más a deutérium tartalma (ppm): 125 ppm, 105 ppm, 85 ppm és 25 ppm – a szimpla csapvíz deutérium-tartalma 150 ppm körüli. A 125 ppm-mel jelzett víz literenként 1500-2000 forint körül mozog, míg a 25 ppm-es akár 7-8000 forintot is kóstálhat. A csökkentett deuterium tartalmú víz tehát nem olcsó, kérdés kinek éri meg?

Ne döntsünk saját kútfőből: bármilyen csábító is az egészségre gyakorolt esetleges pozitív hatása a deutérium-csökkentett víznek, kérjük ki egy szakorvos véleményét a víz-kúra előtt!

 

 

Read More