válogatós gyerekek

Nem eszik a gyermek. Dac, étvágytalanság vagy szervi baj áll a háttérben?

A szülők egyik leggyakoribb problémája gyermekükkel kapcsolatban, hogy nem eszi meg az elé rakott ételt. Válogat, nincs étvágya vagy étkezésnél is működik a „csakazértsem” hozzáállás? Hogyan reagáljunk erre szülőként? Csak azt főzzük, amit szeret, vagy kényszerítsük rá, hogy mindent megegyen?

Nehéz esetek

A legtöbb kisgyermek kb. másfél-kétéves koráig szinte mindent megeszik, amit az édesanyja tálal neki, legyen az gyümölcs, zöldség, húsféle, főzelék vagy bármi más. Aztán körülbelül két éves koruk körül öntudatra ébrednek, és „rájönnek” arra, hogy ők tulajdonképpen mégsem szeretik az összes ételt. (tovább…)

Read More

mom chaos

A legnagyobb boldogság és a próbatételek realitása

Évekig várjuk, tervezzük, elképzeljük, hogy milyen lesz majd, ha megszületnek a gyermekeink, sokak számára életük legfőbb célját, a legnagyobb vágyak beteljesülését jelenti, ha megérkezik a várva várt gyermekáldás. Aztán az első hetek gyakran kiábrándítóak, hiszen legalább annyi benne a nehézség és a próbatétel, mint amennyi az öröm, a büszkeség és az áldás. Csak az előbbiről kevesebb szó esik, mintha ezt takargatni kellene.

Márti évekig várt a gyermekáldásra, már-már feladta a reményt, amikor végre megfogant az első gyermeke. Amikor megszületett, és eltelt néhány hét, a napok és hetek monotóniájától, a kialvatlanságtól, az éjszakázásoktól, a véget nem érőnek tűnő szoptatásoktól elgyötörten kifakadt: “Nekem miért nem mondta senki, hogy ez most már mindig így lesz? Hogy minden nap újra és újra, és nem csak egyszer-kétszer nem alszod ki magad, hanem soha többé!?”

Judit mindig is nagycsaládra vágyott, úgy tervezte, hogy szépen sorban, egymás után jönnek majd a gyerekek, egészen addig, míg a Jóisten akarja, ők férjével mindketten rábízták magukat és családjukat a Gondviselésre. A tervek szerint történt minden, jöttek a gyerekek szépen, egymás után. Az első és a második közt 15 hónap, a második és a harmadik közt 18 hónap a korkülönbség. Csakhogy mindez nem járt súrlódások és sérülések nélkül: a legidősebb kislány féltékenységi rohamokat rendezett, a középsőre soha nem jutott elég idő, hiszen a kicsi is teljes embert szeretett volna. Így hát Judit nem tudta hogyan lehetne még jobb anyja a három csöppségnek, úgy érezte, teljes csőd az élete, és félt attól, hogy valamelyik gyermek megsérül ebben a viszonyrendszerben. Mindemellett még szeretett volna jó feleség és jó háziasszony is lenni, aki befőzi a nyáron termett gyümölcsöket, akinél tiszta a lakás, és aki kielégíti a férje igényeit is. Mivel minden területen nem tudott megfelelni, úgy érezte, teljes csőd és káosz az élete. (tovább…)

Read More

zeller

Még több zellert a konyhákba!

A zeller ugyan a magyar konyha egyik közkedvelt zöldsége, ám gyógyereje miatt érdemes még több receptet kipróbálni vele. A népnyelvben gyakran cellernek nevezett zöldségféle Dél-Európából származik és egész Európában elterjedt. Három változata ismert: a metélő, a gumós és a halványító, nálunk a gumós változat a legismertebb, de külföldön a metélő típusokat is termesztik.

Hatásai, gyógyító ereje

A zellernek idegerősítő és nemi hormon-képző hatása ismeretes, emellett serkentően hat a vesék működésére, és ajánlják emésztési panaszok, étvágytalanság ellen is. Sok szerves nátriumot tartalmaz és gazdag kalciumban, vasban és magnéziumban is. A vitaminok közül megtalálható benne az A-, B-, C-vitamin és nyomelekből is sok van benne. Ismeretes immunrendszer erősítő hatása is, mely ilyenkor ősszel különösen értékessé teszi. (tovább…)

Read More